MÉCS Napok Fiataloknak

SADEA MÉCS Napok Fiataloknak című program abban segíti a részt vevő 16-30 éves fiatalokat, hogy jobb, őszintébb kapcsolatba kerüljenek önmagukkal, a családjukkal és Istennel.

A témák között szerepel pl.: önállóság és mások befolyása; önismeret; családi kapcsolatok átgondolása; értékek; hivatás; szeretet, szerelem; hit; Istennel való kapcsolat.

Az ifjúsági MÉCS Napokon nem előadások hangzanak el, hanem témavezető fiatalok beszélnek az életükről. A tanúságtételeket minden témánál kérdések alapján egyéni elmélkedés, majd beszélgetés követi. A kétnapos lelki programot szentmise és közös imák teszik teljessé.

A program a katolikus egyházban szerveződik, de más vallású vagy nem vallásos fiatalok is részt vehetnek rajta; hívők és nem hívők számára egyaránt felemelő élmény. Komoly felismerésekhez vezet, mélyíti az önismeretet, őszinte beszélgetésekre indít, megláttatja, hogy érdemes pozitívan élni és gondolkodni, megérezteti, mennyire szüksége van az embernek Istenre az életében.

Akik szeretnék a beszélgetéseket otthon, baráti körben folytatni, azoknak szeretettel ajánljuk Gabriel Calvo: Beszélgetések fiataloknak című munkafüzetét. A füzet tizenöt összejövetel anyagát tartalmazza. Tizenöt nagyszerű alkalmat nyújt arra, hogy a fiatalok kérdések alapján elbeszélgetve meghallgassák, jobban megértsék és megszeressék a többieket és saját magukat (ld.: Kiadványok).

Visszajelzések

„Köszönöm a hétvégét! Bár bennem sok mindent felkavart ez a pár nap, és engem még nem szállt meg a nyugalom (ez talán azért van, mert nem vagyok még ügyes lelkigyakorlatozó), sok mindent megvilágított. Hihetetlen élmény volt! Jó lenne, ha sok-sok-sok-sok fiatal átélhetné ugyanezt!”

„Egy csomó barátot szereztem, és nagyon hatásosak voltak a csoportbeszélgetések.”

„Az tetszett a legjobban, hogy a témákról fiatalok beszéltek, a saját élettapasztalataikat mesélték el, azt, hogy ők hogyan éltek meg egy-egy helyzetet.”

„Azóta javult a szüleimmel való kapcsolatom. Eddig se volt rossz, csak kevés. Az ismeretlen emberekre is nagyobb szeretettel tudok nézni.”

„Egy kicsit zsúfolt volt a program olyan tekintetben, hogy nem jutott elég idő minden téma megemésztésére.”

„Másokkal beszélgetve, tanúságtételüket hallgatva megerősödtem abban, hogy életem minden pillanatát, eseményét csak az Isten szemével nézhetem. Tehát az „Isten lábánál” eltöltött néhány nap volt. Azóta úgy érzem, hogy a nehézségeimet nem látom annyira tragikusnak. Tudom, hogy másoknak sokkal nehezebb. És a MÉCS Napokon indította el bennem a Lélek, hogy talán van itt az egyházközségben nekem is hivatásom, jobban bekapcsolódhatnék. Talán általam is épülhet az Egyház.”

„Úgy mentem el a MÉCS Napokra, hogy csodát vártam, azt, hogy ott egy szempillantás alatt megoldódik minden gondom. Persze ez nem teljesen így történt, de nem keseredtem el. Erőt kaptam ahhoz, hogy a hétköznapok problémái ne tudjanak erőt venni rajtam, hogy ne lássam olyan borúsan a világot! Az a hétvége egy lélegzetvétel volt a mindennapok árjában! És azt hiszem, most ez a lélegzet éltet. Sokszor vágyom oda vissza, abba a nyugalomba, amit ott éltem át. Sokat jelentett nekem, hogy ott lehettem.”