A MÉCS: közösségek közössége. Szívesen fogadjuk a csatlakozni kívánó – már működő vagy újonnan alakuló – házasközösségeket.
[Ha házaspárként közösséget kerestek, IDE kattintsatok!]
A MÉCS-hez történő csatlakozásnak öt feltétele van:
• A közösséget szentségi házasságban élő párok alkotják, akik elszántak az elmélyülő, imádságos életre, törekednek az Istenhez közeledő, boldog házasságra. (A MÉCS a Katolikus Egyház keretein belül létezik, de egy-egy protestáns vagy vegyes házaspár is csatlakozhat.)
• A közösségből egy felelős házaspár vállalja a kapcsolattartást a MÉCS Családközösségek mindenkori vezetőivel. A felelős házaspár időszakonként lehet más és más. A felelős házaspár feladata és felelőssége, hogy a MÉCS közösségek képviselőinek találkozóján (évente két alkalommal) részt vegyen, és a csoportot a MÉCS által szervezett eseményekről tájékoztassa.
• Legyen egy pap, aki a közösséget ismeri, magáénak érzi, és ha nem is tud minden összejövetelen részt venni, útmutatásával segíti, imádságával kíséri a családokat.
• A közösség vállalja, hogy azok a házaspárok, akik még nem vettek részt MÉCS Napokon, a csatlakozást követő egy-másfél éven belül megteszik. Ez adja azt az indítást, amitől az összejövetelek egészen új mélységet nyernek.
• A közösség összejövetelein a MÉCS éves beszélgetési anyagait használja.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!