MÉCS Napok az Eucharisztiáról

EuA MÉCS Napok az Eucharisztiáról című lelkigyakorlatos program igazi találkozás az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztussal. A két nap során a résztvevők az Oltáriszentség misztériumáról, Krisztus valóságos jelenlétéről elmélkedve átgondolhatják a vele való kapcsolatukat, és rácsodálkozhatnak Isten végtelen szeretetére.

Az Eucharisztiáról szóló MÉCS Napokon nem előadások hangzanak el, hanem személyes tanúságtételek, amelyeket minden témánál kérdések alapján egyéni elmélkedés, csendes szentségimádás, majd beszélgetés követ. A kétnapos lelki programot szentmise és közös imák teszik teljessé. Fiatalok és idősebbek, egyedülállók és házaspárok számára egyaránt felemelő, hitben megerősítő lelki élmény.

Visszajelzések

„Az volt megdöbbentő felismerés, hogy a szentmisében a felajánlás nemcsak a pap dolga, hanem én is beletehetem az életemet, szeretteimet.”

„Megerősödtem abban, hogy a szentségimádásnak nagy hatalma van. Ötletet kaptam, hogyan segíthetek, hogy élőbbé váljon a plébánia.”

„14 éve naponta járok misére, mostantól a munka miatt erre nem lesz lehetőségem. Fel sem fogtam, mekkora ajándékban volt részem…”

„A plébánián egy újjáéledő ifjúsági közösség van, amit táplálni kell. Rájöttem: nem kell szégyellnem, hogy ebben húzóerő legyek.”

„Az fogott meg, hogy Jézus azért táplálék formájában maradt köztünk, mert annyira szeret minket, hogy arra vágyik, hogy mindig, mindenütt velünk legyen.”

„Felismertem valamit, ami éveken át akadályozott abban, hogy örömteli, bátor keresztény legyek. Visszatérhettem a forrásokhoz, és eltűnt a félelem.”

„Ilyen mélyen még sohasem foglalkoztam az Eucharisztiával. Az érlelődött meg bennem, hogy nem elég élni, többet is kell tenni. Hívni kell az embereket a szentmisére.”

„Indítást kaptam, hogy az egyházközségben még több munkát végezzek és még mélyebben.”